Meluzina neve sokak számára ismerős lehet, róla szól az egyik legrégibb francia história. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ki is, mi is volt ő valójában: a sellő és a vízi tündér is szerepel a lehetőségek palettáján. Nyilván nem élő személy, hanem legendás alak, aki a sztori szerint hogy, hogy nem, összeakadt egy herceggel. Vagy egy alacsonyabb rangú lovaggal? Mindegy is. A lényeg, hogy egymásba szerettek és utódaik születtek. Csakhogy a lénynek (esküszöm, véletlenül ütöttem el, lányt akartam írni…) volt egy nagy titka, nevezetesen a halfarka, ami nyilván nem volt mindig rajta, különben hogy születtek volna a gyerekei… de hogy hova tette, mikor levette, az nem derül ki. Meluzina biztos, ami biztos, megígértette szerelmesével, hogy néhanapján egyedül maradhat, kell neki egy kis idő önmagára, amikor senki, még a kedvese sem háborgatja. Ilyenkor felöltötte halfarkát és kedvére úszkált a patakban. Csakhogy egyszer orvul megleste a férfi, mire Meluzina örökre eltűnt a habokban.
Miről szól ez a történet? Kinek miről. Arról például, hogy a férfiak sosem tartják meg az ígéretüket? Vagy arról, hogy a nők mindig titkolóznak? Mindenki döntse el maga.
A luxembourgi emberek úgy tartják, hogy a franciásan Melusine-nak nevezett hölgy abban a patakban tűnt el örökre szerelme szemei elől, ami fővárosukat ma is kettészeli, nevezetesen az Alzette-ben. És az is az Alzette partján történt, hogy Meluzina a fülembe suttogva írásra ihletett…

A legkisebb Benelux állam fővárosa nem sok látnivalót kínál az odavetődő turistának, már ami az épített környezetet illeti. Ennek az az egyik oka, hogy az 1800-as években az ország önállósodásának és semleges státusának feltétele a majd’ ezer esztendős vár lerombolása volt, amit a helyiek olyan ügyesen teljesítettek, hogy mára már csak a Kazamaták nevű, nagyrészt a sziklában futó üregrendszer maradt meg belőle, az is csak azért, mert felrobbantása a környező házakat veszélyeztette volna. Ne keseregjünk azokban sokat e barbár tetten, a vár romjairól ugyanis most is gyönyörű kilátás nyílik a városra. A szürke háztetők sorozatát itt-ott megtöri egy-egy templom, vagy éppen valamelyik folyó kanyarulata. Apropó folyók: ne számítsunk Duna vagy Tisza nagyságú vízmosásra, az Alzette és a Pétrusse inkább nevezhetőek pataknak, viszont évezredes munkájuknak köszönhetően széles völgy húzódik Luxembourg szívében, kiváló séta– és bicikliútvonalat biztosítva a lakosságnak. Ha elfáradnánk az utóbbi tevékenységek valamelyikében, ingyenes lifttel is fenn teremhetünk a magasban, mely a Grundról, egy szórakozóhelyekkel pettyezett fiatalos városrészről indul. A völgyen átívelő, méltóságteljes viaduktok különböző korok lenyomatait viselik, a legrégebbi közülük több mint száz éves. Itt a sok mélységtől és magasságtól megszédült utazó azon sem csodálkozhat, ha Meluzina halfarkú sziluettjét véli megpillantani a fodrozódó habokban.