Salzburgot déli irányba elhagyva hamarosan a werfeni vár tűnik fel a láthatáron. Az autóútról hatalmasnak látszó csúcson terpeszkedik, alatta a Salzach hömpölyög komótosan. A falut szegélyező hegytetők azonban még magasabbra törnek, közülük az egyik legismertebb, a Hochkogel egy jéghideg barlangot rejt.
Ha ez utóbbit szeretnénk megtekinteni, az bizony alapos szervezést igényel. Semmiképp ne ruccanjunk ki hirtelen felindulásból, mert könnyen pórul járhatunk!
Szerencsére úgy 1500 méterig fel lehet hajtani kocsival a hegyre, de ne dőljünk be hiú ábrándjainknak, a júniusi kánikulában még ebben a magasságban is 42 fok tombol. A barlang májustól októberig tart csak nyitva, így ennél kedvezőbb időjárásra nem nagyon számíthatunk. A kassza a parkoló melletti, újonnan felhúzott, légkondis épületben található, aminek még a mosdója sem érdemel halálfejet. Apró bolt is elfér benne, melynek drágakő-választéka figyelmet érdemel. Innen indul a bő egy órás kaptató, leküzdésének jutalma pedig maga a jégbarlang. Érdemes túracipőben érkezni, mert bár a lábunk garantáltan belesül a nyári melegben, a lejtős, poros úton könnyebben vehetjük benne az akadályokat. Ami még mindenképp kelleni fog: ivóvíz, minimum egy liter fejenként.
Elindulunk. A katlanban megtett pár perces séta után üdítő lehetőségként kínálkozik előttünk egy hűvös alagút, amivel ráadásul még le is vághatjuk rövidnek éppen nem mondható utunkat. Kisvártatva eljutunk egy felvonóig, valamiféle bahn-ig, ami viszonylag sűrűn jár, és éppoly sűrűn imbolyog is menet közben. A végállomásánál már pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, a kilátás pedig páratlan. 1656 méterrel a tenger szintje fölött a werfeni házak, sőt, még a vár is piciny Capitaly figuráknak látszanak csupán. Kicsit még bírnunk kell a kaptatást, a barlang bejáratáig kacskaringós betonút vezet, azt még le kell küzdenünk.
Fél óránként, félkor és egészkor indulnak a túrák a jégvilágba, választható angol vagy német nyelvű idegenvezetéssel. A hatalmas bejáratnál már érezhető a barlang mélyén röpködő mínuszok szele. Az ember nem is tudja eldönteni, hogy közelebb álljon és vegye fel a télikabátot, vagy pont fordítva. Merthogy meleg kabátra és zárt cipőre mindenképpen szükségünk lesz odabent, de elkél még a sapka, sál és kesztyű is. Leginkább a sál, ami néhány száz méterrel lejjebb, a kocsiban maradt… Akár irigyelhetném is a sorban előttem álló muzulmán asszonyt a fejkendőjéért, de aztán meglátom a strandpapucsot a lábán, és gyorsan meggondolom magam. Legalább a hótaposóm velem van!
A kedves, fiatal, bár az angolt ropogós keménységgel beszélő túravezető srác minden párosnak karbidlámpát oszt, a barlang belseje ugyanis nincs kivilágítva, ott teljes sötétség honol. Persze a lángokat az ajtóban mindig elfújja a kiáramló szél, de sebaj, rendületlenül újra meggyújtja őket.
Odabent falépcsők vezetnek felfelé, majd lefelé, összesen mintegy 1400 darab. Ezeket kell leküzdenünk, ha élve ki akarunk jutni. A túra nagyjából egy órán át tart. Közben itt is, ott is jégből formálódott, cseppkő alakú természeti képződményeket látunk, az alakjukról elnevezve. Van itt elefánt és orgona, meg mindenféle mitológiai alak, követni is nehéz. A leghíresebb, fiatalon elhunyt barlangkutató síremléke is megtekinthető – persze ez utóbbi már mesterségesen készült.
Megkapó látvány, ahogy megcsillan a jég a karbidlámpák gyönge fényében. De koránt sem annyira lenyűgöző, mint vártam. És mennyi macera van a kánikulából a jégverembe jutással! Hogy megéri-e? Azt mindenki döntse el maga.
